Blog

Mandala - Hajdu Andrea munkái közül

A mandala története

A mandala szó, az ősi indiai szent nyelvből, a szanszkrítből származik.

Jelentése: kör, ív, körszelet, korong. Más vélemény szerint jelentése az elmével is kapcsolatban áll (manas ”elme”).

Eredetét tekintve leginkább a buddhista tibeti és indiai kultúrához köthető, ahol ma is, évezredek óta használják meditációs technikákhoz, gyakorlatokhoz.

A jógik elmélyedést segítő különféle eszközöket használnak, melyekre támaszkodva szilárdan tarthatják tudatukat meditációjuk tárgyán. Ezek a test- és kéztartások, azaz mudra, a hangok, ami nem más mint a mantra, a kézbe vehető tárgyak, tehát a vadzsra és a mala, illetőleg az istenségek különféle képi ábrázolásai, azaz a mandala.

Ezen technikák külön-külön, illetve együttes alkalmazásával, a gyakorló, a létezés minden síkján egyszerre képes jelen lenni, természetesen úgy, hogy a jelenléte tudatos. Hiszen a meditációban alkalmazott támaszok az adott tudattartalmat jelenítik meg, pontosan az analógiák törvényeinek megfelelő láncolatában. Valójában a támaszok éppen támasz-jellegüknél fogva csak arra valók, hogy a meditálót segítsék eljuttatni a célba, ahol természetesen már feleslegessé válnak. Persze egy már megvilágosodottnak nincs szüksége semmiféle meditációra, elmélyedésre és különféle eszközökre (például: mandala), hiszen léte állandóan a valóság igazi természetében időzik.

A mandala ennek megfelelően (legtöbbször, de nem mindig) egy kör alakú területet jelent. Valójában a mandala az ember potenciálisan megvalósítható legmagasabb tudatállapotának képi kifejezése. A mandala tehát a világegyetem képe, a kiáradás és visszaolvadás folyamatában megjelenítve, tehát annak lényegében ábrázolva.

A mandala megmutatja az Abszolút Tudatosságban és Fényességben végbemenő folyamatot. A mandala célja megtalálni a tudatosság egységét, és helyreállítani az emberben a dolgok ideális rendjét. A mandala tehát egy megszentelt, a valóságos léttől elkülönített mágikus tér. Önmagában a világ leképeződését, és annak minden lényeges jellemzőjét hordozza. A mandala középpontja szimbolizálja a világ közepét. E pont soha nem mozog, de minden körülötte forog.

Legfontosabb célja a mandala alkalmazásának, hogy a meditálót bevezesse egy tökéletes kozmoszba, ahol a külső elemek és a belső tudatszintek között harmónia uralkodik. Tehát valójában a mandala egy tudatos fejlődési folyamat térképe, mondhatnánk ”lélekvezetője”. A cél, elfoglalni a mandala megszentelt, mágikus körének közepét, a mozdulatlan mozgató helyét. Ekkor a megnyilvánulások visszaolvadnak eredeti egységükbe, felismerszik a mikro- és makrokozmosz azonossága. Három minőség emelkedik ki ezek közül: a szeretetteljes együttérzés, a bölcsesség és az erő.

Ennek a legmagasabb tudatállapotnak az elnyeréséhez a gyakorlónak be kell hatolnia a mandalába. A tradicionális mandala koncentrikus, szimmetrikus kör alakú kép. A mandalában a kör jelképezi a szellemiséget, a négyzet az anyagi világot, a színek pedig érzelmeket társítanak ezekhez a formákhoz.

A MANDALA SZÍNEINEK A JELENTÉSE:

  • - Fehér: megkönnyebbülés, tökéletesedés, együttérzés, nyugalom.
  • - Fekete: titok, megérzés, belátás, újjászületés.
  • - Szürke: lelki gyógyulás, szelídség, szeretet, hűség.
  • - Sárga: barátságosság, fogékonyság, természet, intelligencia.
  • - Kék: elégedettség, ellazulás, harmónia.
  • - Tűzpiros: rettenthetetlenség, hatalom, változás, szerelem.
  • - Bíbor: emberszeretet, idealizmus, bölcsesség.
  • - Rózsaszín: érzékenység, a "belső" gyógyulása, egyetemes gyógyulás.
  • - Narancs: önkontroll, vitalitás, becsvágy, megérzés.
  • - Zöld: növekedés, bizalom, kapcsolat, gyógyulás, nyugalom.
  • - Barna: földközelség, stabilitás, tudatos kötődés a környezethez.
  • - Ezüst: érzékfölötti, természetfölötti képességek, áradó érzelmek, jólét.
Eredete a buddhista tibeti és indiai kultúrához köthető
buddhista tibeti-, indiai mandala
Napraforgó